Nailland-es szerzemények

Halihó!

Tegnap végre eljutottam a  Nailland-be. Januárban terveztem, hogy elnézek, aztán mindig valami közbejött, így csak most tudtam elmenni. Útközben még a Müllerbe is beugrottam nézelődni, aztán a Catrice pultnál a  Luxury Lacquers lakkok utánam kiabáltam, sőt ketten felháborító módon még a kosaramba is bemásztak :D. Gondoltam egy rövidke bejegyzés keretein bemutatom a gyűjteményem újabb darabjait, amiknek köszönhetően szegény pénztárcám anorexiás lett :/.


Nem rég érkeztek a Nailland-be MoYou London körömnyomdalemezek. Ezekre nagyon kiváncsi voltam, eddig csak az essence féle nyomdázó készletet és lemezeket próbáltam. Azokon hiába tetszettek a minták, nem tudtam szépen felvinni őket a körmeimre, a hozzá járó nyomdázó stamplit pedig kimondottan nem szeretem. Így a mintalemez mellé becsúszott a nyomdázó stampli és lehúzó is. Az ezüst Barry M lakkot szintén nyomdázáshoz vettem, valószínűleg az arany társa nemsokára mellette fog ülni a fiókban :). Már kipróbáltam a lakkokat is és a mintalemezt is. Szerintem mindegyik jól teljesített.


A Fairytale Collection 03-as lemeze
Eredetileg nem egész mintás lemezt szerettem volna venni, de amit a webshopban kinéztem sajnos nem volt :/. A barázdák nagyon mélyek az essence lemezekhez képest, olyannyira, hogy ha nyomdázás közben tisztítani akarom akkor a vattakorong kicsi szálacskái ottmaradnak a felületén (ami egyébként a halálom). A stampli nagyon ruganyos és puha, első próbálkozásokra számomra fura volt, de jó értelemben. Mindenképpen gyakorolni fogok vele és majd az Essence-es lemezeken is ki akarom próbálni, hogy ott mennyire válik be. Az ezüst színű lakk egy rétegben is fed, bár a csíkozódó fajtából van, nyomdázáshoz tökéletes. 

Az arany színű China Glaze lakk az első lakkom ettől a márkától, 990-ért hoztam el akciósan. A Mingle Whit Kringle fantázianevet kapta. Két rétegben fed, apró világosabb és sötétebb arany pelyhekből áll, napfényben csak úgy szikrázik. Egyébként a mintalemez és a Barry M lakk is 1890 forint volt, a nyomdázó szett pedig 990. Aki ebay-ezik, vagy szokott más körmös webshopból rendelni nagyon sok félét találhat sokkal olcsóbban is (én nem vagyok az az internetről rendelős típus). 

Végül pedig kisebb gondolkodás után a Golden Rose Holiday lakkjai közül a 71-es árnyalata került hozzám. Imádom a homok lakkokat, imádom a halványkék lakkokat, úgyhogy ez a lakk telitalálat a számomra. Most is ez a lakk van felkenve 4 körmömre. Csutka körmökre ebből is elég a két réteg, hosszabbakra viszont biztos három is elkél. Nagyon gyorsan szárad, de hát mást nem is vár tőle az ember lánya, hiszen homok lakkról van szó. Edinánál láthattok róla bejegyzést, bár szerintem ott a képek nem igazán adják vissza a lakk igazi színét - nálam egy leheletnyivel zöldesebb.  


A Müllerben ez a három szépség landolt végül a kosaramban. 
A Misslyn lakk 1740 forint volt. Nem a legolcsóbb, de eléggé különleges a színe. Sajnos a képen nem az igazi, élőben sokkal élénkebb. Az első olyan homok lakkom, amelyben négyszögletű glitterek vannak, amik ráadásul még holografikusak is. Többféle volt belőle, a pezsgő színű még nagyon tetszett, de ha jól emlékszem volt fehér, fekete és még 1 vagy 2 másik szín is az új homok lakkokból (a régiekben nem voltak holografikus csillámok). A csutkáimon két rétegben elegendő volt alkalmazni, de nem vagyok benne biztos, hogy hosszabb körmökön is ugyanúgy működik. Van belőle kitéve teszter, úgyhogy én egész nap zöld körmökkel rohangáltam - természetesen csak a bal hüvelykujjamat lakkoztam ki vele, mert úgy a menő :D.

A Catrice pultjánál igazán meglepődtem, amikor a Luxory Lacquers lakkokba botlottam, ugyanis én úgy emlékeztem, hogy Magyarországon nem lehet majd őket kapni. Igaz, a displayen nem volt ott az a 24 lakk, amiből a trendkiadás áll. Sajnos az egyik, amit kinéztem szintén nem volt, de találtam helyette másikat ^^. A barack színű lakk a C(h)ome, Leon! névre hallgat, amikor Maria-nál láttam róla képet azonnal tudtam, hogy kell. Pöttöm körmökre elég két réteg :), nagyon szép kékes irizáló fénye van. A duokróm, multikróm és irizáló lakkokért egyébként élek-halok. 

A másik, ami nagyon tetszett a képeken a Chromeo & Julia volt, helyette hoztam el a menta színű homok lakkot. A Sandhopper egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet a promóciós képek alapján, élőben viszont nagyon megtetszett. Apró arany és zöld csillámokat tartalmaz, illetve én még néha kicsit rózsaszínes csillámokat is észreveszek benne. Két rétegben fed, gyorsan szárad. Sajnos az áruk a normál lakkokhoz képest drágább, 1095 forintért vesztegetik őket. 

Összességében én nagyon meg vagyok elégedve a zsákmányommal, csak a pénztárcám miatt van egy kis bűntudatom :|. Mindegyik lakkot felkentem már, nem bírtam várni velük, amíg megnőnek a körmeim. 

Nektek hogy tetszenek? Legyenek a lakkokról majd bővebb bejegyzések? 

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések