Lure & Headphones On!

Halihó!

A hétvégén viseltem ezt a manikűrt, mint láthattátok, a sötétszürke lakkot a Glamour-napokon szereztem be. Az Avonos társát pedig nemrég rendeltem, a múlthéten jött meg. Múltkor említettem, hogy az új kollekcióból még ezt a színt szeretném beszerezni. Amikor megérkezett meglepődtem, mert egyáltalán nem ilyen színre emlékeztem. Este gyorsan meg is néztem, hogy én emlékszem-e rosszul, de nem, csak a szokásos: az Avonos képek nem éppen szín hűek. A következő katalógusban viszont teljes pompájában látható ;).


A borongós időnek hála a képek nem adják vissza a lakkok igazi szépségét. 
Kezdjük először az Essence-el. Halvány szürkés alapban van rengeteg apró ezüst csillám, illetve egy fokkal nagyobb fekete köröcskék. Ezt még megfűszerezték kevés színjátszós csillámmal. Egyébként ezek a csillámok a legnagyobbak benne, de ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis a méretük a klasszikus kisebb csillám méret, ha szabad így fogalmaznom. Olyan, mintha  a Space Queent belekeverték volna a lakkba. A mutató- és hüvelykujjamra két rétegben kentem fel. Gyorsan szárad, a felülete egészen érdes marad, ajánlott rá fedőlakk - nálam egy réteg után is érezhető volt az érdessége, de nem zavaró mértékben (nem homoklakk!). Csillámos lakk révén a lemosása horror volt, aki teheti, mindenképpen használjon alá lehúzható alaplakkot. 2 napig volt  a körmeimen, ennyi idő alatt csak minimális kopást vettem csak észre - de hát az én körmeim semmit sem bírnak (még a homok lakkok is simán lekopnak rólam). 


A gyűrűsujjamra egy réteg fekete Moyra lakkra kentem fel a csillám-csodát, kíváncsi voltam hogyan teljesít egy sötétebb szín felett. Nem rossz, de önmagában szerintem szebb. A fenti képen talán látható, mennyire is szép ez a lakk, illetve hogy a körmökön milyen szépen tud csillogni. :)


A kisujjamra és a mutatóujjamra 3 réteg Avon Lure került. Picit csalódtam ebben lakkban, a színéből adódóan arra számítottam, hogy 2 rétegben fedni fog. Ráadásul ha nagyon bele akarok kötni, akkor még egy réteg is elfért volna. Mondjuk, hogy ezt a gyönyörű színt teljes mértékben élvezni tudjuk, kellett neki az a három réteg, és szerencsére gyorsan is száradt (pedig nem vékony rétegekkel szoktam dolgozni). A másik negatívum a lakkal kapcsolatban, hogy lemosáskor nagyon befogta a bőrömet. Viszont mégsem tudom nem szeretni, hiszen gyönyörű árnyalata van, a hasonló sötét türkiz színeket imádom, és ráadásul pelyhes ^^. 


Összességében mindkét lakkot megkedveltem, mondjuk az Essence-t sokkal jobban, hiszen a minősége jobb, mint a Lure-é.

Ti milyen lakkokat vettetek mostanában? Szeretitek az Avonos lakkokat?

Flóra

Ui.: Mindenképpen próbálok a bejegyzésekkel időben jelentkezni, de ha nem sikerül, nézzétek el nekem. Hihetetlenül bosszantó, hogy nincsen normális internet a koliban, és nem csak a bloggal kapcsolatban, mert így egy csomó mindent nem tudok elintézni :/. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések