Üresjárat #13

Halihó!

Megint összegyűlt egy adag üres flakon, ráadásul a következő adagot is lassan fényképezhetem be. Ilyenkor, amikor nyáron hazaköltözök a kétlaki életem miatt mindig több termék halmozódik fel, valahogy mindig úgy jön ki a lépést, hogy az itthon, hétvégente használt cuccok ugyanakkor akarnak kiürülni, mint amiket Veszprémben használok, és már alig van bennük. Egyébként egy hónapja fényképeztem be őket, úgyhogy nem meglepő, hogy lassan a következő adag is összegyűlik. :P

Csoportkép

Tusfürdők

Ziaja kakaóvajas tusfürdő: Nagyon kellemes kakaós illata volt, nem tolakodó, és a bőrön is egész sokáig megmaradt az illata. Nem kizárt, hogy télen fogok még venni belőle, nagyon jól habzott, nem kellett belőle sokat használni, így ez a fél liter sokáig elég volt. Bár a flakonját nem szerettem annyira, mert elég vastag a fala, és ha nem fejjel lefelé tároljuk a vége felé, akkor nehéz kibányászni belőle a tusfürdőt (a kialakítása miatt pedig kimondottan nehéz fejjel lefelé tárolni).
Oriflame Diamonds&Pearl tusfürdő: Kellemes, kicsit fanyar illata volt, amit én kimondottan szeretek, főleg a nagy hőségben. Ha jól emlékszem, akkor limitált kiadás volt, így nem biztos, hogy fogok tudni venni még belőle.
Ziaja Narancsolaj krémtusfürdő: Imádom, ősszel/télen tuti veszek belőle, ilyen melegben nem hiszem, hogy nagyon elviselném az illatát (jó lenne, ha lenne egy ugyanilyen citromos verzióban, azért tuti odalennék 50 fokban). :)

Hajápolás
Na ennek a pakknak a fele veszprémi...
Alverde regeneráló hajbalzsam avokádó kivonattal és shea vajjal: Szokásos balzsamom még mindig, bár már száraz annyira a hajam, hogy annyira nem segít rajta. :/ (Tényleg nem ártana elmennem már fodrászhoz...)
Alverde hajvégápoló fluid x 2: Nincs sok hozzáfűzni valóm, nem hiszem, hogy le fogom váltani. Most nyáron általában 3-4 pumpálásnyit használok a hajamra, így kicsit gyorsabban fogy.
Alverde regeneráló hajmaszk, avokádó és sheavaj: Gondoltam kipróbálom, mert tényleg szárazabbak a tincseim, de sajnos nem jött be annyira. Nem vettem észre, hogy sokkal jobban hidratálna, mint a szimpla balzsam, ráadásul a csomagolása szörnyű. Nagyon sűrű a krém, és a tubusból kinyomni nagyon nehéz, nekem csak két kézzel sikerült.
Alverde korpásodás elleni sampon x 2: Mondhatni ez is szokásos sampon, bár nem hiszem, hogy újra fogom venni a közeljövőben. Nagyon jól tisztít, de a korpával nem igazán tud mit kezdeni. Az illatával és az állagával nekem nem volt problémám.
Bioderma Nodé DS+ sampon: Holy Grail! De komolyan. Amikor vettem, akkor kétszer 125 ml volt kis híján 5000 Ft, és ez volt az akciós ára... Ja, dög drága, de megéri. Kb 1 hét alatt rendbe rakta a hajamat, pedig előtte egy évig nem tudtam mit csinálni a korpás hajammal. Kicsit gyógyszer illata van, de nekem tetszik, nagyon jól tisztít, és nagyon puha lesz utána a hajam. Ráadásul nagyon lassan fogy, heti 2 használat mellett, használatonként kétszeri samponozással bírta kb. 3 és fél hónapig, egy alkalommal összesen egy diónyit használtam belőle csak.
Oriflame Volume Boost szárazsampon: Ez a százas sampon is már szerepelt az üresjáratok között. Viszonylag gyorsan fogy, mondjuk én nem rendszeresen használom, hanem alkalmanként, de akkor (viszonylag) sokat. Az illata nagyon kellemes, barátnőm múltkor azt mondta, hogy málnás... Hát, szerintem nem málnás, mindenesetre a hajam befújása után órákkal később is illatcsíkot húztam magam után. :)

Körömápolás

Isana mandulás körömlakklemosó: Az utolsó Isana lemosóm, most egy ideig biztos, hogy a dm-es lemosót fogom venni.
Ebelin acetonos körömlakklemosó: A nagy visszatérés. :P 
Ebelin acetonmentes pumpás körömlakklemosó: Ennek a csomagolását szeretem, a lemosót acetonossal szoktam összekeverni. Sajnos már nem úgy működik a pumpája mint az elején, így ment a kukába.
Perfect Nails körömlakkhígító: Mint említettem a franken mókánál, ezeket frankenezésre használtam fel.
Oriflame the ONE körömágybőr-ápoló krém: Nagyon kellemes illata volt, de annyira nem jött be. Jobban szeretném, ha picit gyorsabban szívódna be, vagy pedig kicsit jobban hidratálna (kevés mennyiség gyorsan szívódik be, de nem hidratál annyira).

Arcápolás

Himalaya Herbals Nim arclemosó gél: Imádom, nem hiszem, hogy le fogom cserélni, maximum mellette kipróbálok mást.
Oriflame Essentials arckrém makadámdió olajjal: Nagyon tetszett az illata, amikor még gyerek voltam, akkor néha vettünk egy picit drágább, nagyon puha és élénk színű gyurmákat, na annak volt ilyen illata. Ebből adódóan nem hiszem, hogy sok embernek bejönne ez az illat. Amúgy semmi extra, egyszerű hidratáló krém. És ahhoz képest, hogy 75 ml-es, gyorsan elfogyott, igaz tényleg kb. csak ezt használtam, az illata miatt imádtam kenegetni. A csomagolása pedig nagyon szép szerintem, egyébként téli limitált kiadás volt, de még mostanában is láttam a katalógusban/mini katalógusban. Ha látok még belőle, lehet veszek egy utánpótlást.
Ebelin Nedves kozmetikai kendő Aloe Verával x 2: Szokásos nedves törlőkendőm, biztos, hogy nem fogom lecserélni. Az eddigiek közül, amiket próbáltam ennek a legjobb az ár/érték aránya.
Ebelin törlőkendő: Katasztrófa. Arcra nem tudtam használni, mert csípte az arcom, ráadásul a csomagolása is szörnyű. Elvileg egy középső kis lyukon kellene kihúzogatni a kendőket, de ott semmi pénzért nem lehet kiszedni, így az egész tetőt le kell szedni, az egész vackot kiszedni, letekerni és letépni a kendőket... Kéztörlésre és kolis asztaltörlésre használtam el...

Smink és parfüm

Oriflame Giordani Gold folyékony szemhéjtus: Sajnos ezzel a szemhéjtussal befürödtem. Mikor megérkezett már akkor is elég sűrű volt, ezért nem szerettem nagyon használni, azóta még sűrűbb lett. Nem tudom, hogy ilyen a formulája alapból vagy én kaptam egy besűrűsödöttebbet. Amit picit sajnálok, mert így nem merem újravenni, pedig az ecsete nagyon vékony, hihetetlenül precíz vonalat is lehet vele húzni, ráadásul nagyon szép fekete és lakkos-fényesre szárad.
Oriflame Giordani Gold Buja pillák szempillaspirál: Igen, tényleg ez a neve. :D Néha olyan fura/idióta neveket tudnak kitalálni... Egyszer megérte kipróbálni, de nem lett kedvenc. Az elején nagyon folyós volt az állaga, így nagyon összeragasztotta a pillákat. A vége fele nem volt rossz, hosszabbított, szép fekete volt, de így is picit ragasztotta a pillákat.
Oriflame Rétegezhető szempillaspirál - Prune: Imádat, most feketében nyúzom. Teszt róla itt.
Oriflame Giordani Gold Lip Luxe Dou - Padova: Na ez egy ősrégi rúzs-szájkontúr kombó. A rúzst már réges-rég elhasználtam, a kontúrt meg nem szoktam használni, ráadásul kicsit az oldala kifehéredett. Egy szó, mint száz, nem láttam értelmét tartogatni, mert tényleg nem nyúltam hozzá az elmúlt 2 évben.
Avon Color Trend szemceruza - Navy és Purple: Mondhatni mindkettő megromlott, a színek már morzsolódnak, amikor kenni szerettem volna őket, ha meg hegyeztem őket, akkor rögtön letört a hegye. Ráadásul nagyon könnyen elkenődnek, se az alsó, se a felső pillasornál nem lehet használni őket fixálás nélkül.
Body&Soul sminkszivacs: A Müllerben vettem ezt a sminkszivacsot. Egyrészt félrenéztem az árát, 390 helyett 790 volt, ami még mindig nem drága egy sminkszivacsért, viszont ez használhatatlan. Víz hatására egyáltalán nem duzzad meg, használat közben pedig kb. olyan, mintha egy darab téglával próbálnám feltapogatni az alapozót. Egyszer próbáltam, de rögtön ment is az üresjáratos papírdobozomba.
Moschino Funny EdT minta: Miután parfümöket lassan használok el, ezért gondoltam az ehhez hasonló pici mintákat is megmutatom Nektek. Illatmeghatározásban nem vagyok túl jó, sőt, mondhatni szörnyű vagyok benne. Mindenesetre ennek picit édeskés, gyümölcsös illata volt. Nem volt rossz, de semmi maradandót nem hagyott bennem.

Ti miket használtatok el mostanában?

Flóra

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések