2017. augusztus 10., csütörtök

KIKO szelektálás

Halihó!

Ma egy rövidke bejegyzéssel jövök. Júliusban szakmai gyakorlaton voltam, és gondoltam ez megfelelő alkalom arra, hogy az eddig megszerzett KIKO lakkjaimat felkenjem. Mivel minden nap lakkozni szoktam általában, ezért a KIKO készletem pont lefedte az egész hónapot. Tavaly tavasszal/nyáron szereztem már másodkézből egy KIKO lakkot, aztán idén januárban és februárban jó sokat megrendeltem én is két csoportos rendelés keretében. Viszont a tavaszi félévem elég húzós volt, ráadásul folyamatosan letörtek a körmeim. De mire a szakmai gyakorlat kezdődött szerencsére szépen megnőttek, így kezdődhetett is a lakkozás.

Meglepő módon olyan lakkokat is kiszelektáltam, amiknek a színe iszonyatosan tetszett, de volt pár olyan, amitől azt hittem meg fogok szabadulni, közben pedig iszonyatosan tetszett a körmeimen. Bal oldalon vannak azok a lakkok, amiket az első körben megtartottam, jobb oldalt pedig a kiszelektált darabok. Egy lakk nem szerepel egyáltalán a képen, mert azon nyár elején már túladtam.


A szelektálást folytatni fogom, mint ahogy azt az elmúlt kb. másfél évben is teszem, viszonylag rendszeresen. Mindig is szerettem rendezgetni a lakkjaimat, sminkjeimet, de mostanában a szelektálásra is kezdek nagyon rákapni. :P

Flóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése