2018. január 18., csütörtök

Kedvenc körömlakkjaim - 2017

Halihó!

Ma hozom a kedvenc lakkjaimról szóló bejegyzést. Rövid évértékelőként gondoltam megosztom veletek, hogy idén szerettem bele igazán a holo lakkokba, valamint újra felfedeztem a krém lakkokat. Az év első felében elég sokat is nyomdáztam, míg szeptembertől kezdve gyakorlatilag csutkák voltak a körmeim, mert folyamatosan betört/lemezesen felvált. Azt hiszem kijelenthetem, hogy idén a kedvenc márkáim mellé bekerült az ILNP is. Kiváló a minőségük a lakkoknak, gyönyörű holokat tudnak készíteni. És 2017-ben azt hiszem elértem azt az állapotot, amikor már több indie/drága árkategóriás lakkom van, mint drogériás. 

Színek terén főleg a kék (mily meglepő), és az ezüst lakkok domináltak nálam. Felfedeztem a Sally Hansen Insta Dri fedőlakkját, ami nagyon rövid idő alatt óriási sikert avatott nálam, érdemes kipróbálnia szerintem mindenkinek. De most jöjjenek is a lakkok, listába szedve, mert igazából mindegyikről ugyanazt tudom elmondani: imádom, szeretem, jó a minőségük. Plusz jó párral régebbi kedvences posztokban is találkozhattatok. Sőt, az A-England Camelot eddig az összes kedvences bejegyzésben szerepelt. :)

Kedvenc lakkjaim 2016:

Kedvenc lakkjaim 2015:

Kedvenc lakkjaim 2014:


Oriflame The ONE - Mystic Ocean, Deep Sea, Royal Blue (bejegyzés)
Crystl Nails - 47 Éjkék
ILNP - Beach House (kép-1, kép-2)
Picture Polish - Midnite Meteor
FUN Lacquer - Anna (kép)
CbL - Sexy Mother
A-England - Tristam, Whispering Waves (bejegyzés)
Dance Legend - 32 Beautiful Lie


Essence - 06 we will spock you!
Avon - Moonbeam
ILNP - Full Moon (kép-1, kép-2), Easy Street (bejegyzés-1, bejegyzés-2, kép)
A-England - Camelot
Colours de Carol - Obsidian (kép)
Picture Polish - Pharaoh


Glam Polish - Red-Handed
CbL - Love Actually (kép)
A-England - Briarwood
OPI - Romantically Involved
Model City - Making Friends (kép)
KIKO - 318
Illyrian Polish - The Upside Down (kép)
A-England - Princess Tears
ILNP - Madison Ave (videó, kép)
Dande Legend - 19 Glam Rock


A-England - Fotheringhay Castle (bejegyzés), Dragon
Golden Rose - Ice Chic 81 (bejegyzés)
KIKO - 344
NYC - 103 Upper East Side
ILNP - First Class
Femme Fatale - Kida, Wandering Wizard (bejegyzés)
A-England - Captive Goddess


Catrice - 59 First-Up Grape (bejegyzés)
Franken - Purrrfect
Sally Hansen Insta Dri 
Micro Cell 2000
Essence - 08 night in vegas
Claire's - Moonshine
Shattered Glass by The Sharklady

Nektek 2017-ben mik voltak a kedvenc lakkjaitok?

Flóra

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése